Ebben az időben telepednek le a délről érkezett onogur-bolgárok legkorábbi csoportjai a Volga és a Káma egybeszakadásától kissé délre eső területen. Ma ismert legkorábbi temetőjüket Bolsije Tarhani falu mellett tárták fel, s nagyjából 750–850 közé keltezhető. Az itt általános részleges lovas temetkezés (amikor az elhunyt ­mellé a ló koponyáját, lábcsontjait és ­bőrét temetik) igen hasonlít a honfoglaló magyaroknál is megfigyelt szokásra. A későbbi ­tankejevkai temető (800–1050) már a bolgárok és helyi finnugor népesség összeolvadásáról tanúskodik (pl. megjelennek a ­Káma-vidékre jellemző ezüst ­halotti maszkok), s az is lehetséges, hogy keleten maradt magyarok is temetkeztek ide.