Tovább az elektronikus kiadványokra
Tovább az Eseménytárra

 

 

A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.

A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.

A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.

A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.

A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.

Az ún. szejma–turbinói bronzok elterjedésének kora. Az ón és réz ötvözetéből készült kiváló minőségű bronztárgyakat (késeket, lándzsákat, tokosbaltákat, vésőket stb.) főként a névadó két temetőben, a Perm melletti turbinóiban és a Nyizsnyij Novgorod közelében feltárt szejmaiban találták. E tárgyak öntőmintái azonban Kelet-Európában ismeretlenek, s ­ekko­riban itt s az Urálban sem bányásztak ónt. Az elemzések beigazolták, hogy az ón az Altaj hegységből származik, a hasonló tárgyak öntésére szolgáló minták is ­Szi­bériában, a mai Omszk és Tomszk közötti területen elhelyezkedő ­szamuszi bronzkori műveltség (→ 1600/ 1500–1300/1200) településein láttak ­nap­világot. A kutatók feltevése szerint a nyugat-szibériai népesség csoportjai – akik lótartók voltak (a szejmai kés markolatán két felkantározott ló szobrocskája látható) – a jelzett időszak elején tették meg a hosszú vándorutat Európába, s később a helyi – zömmel finnugor nyelvű – lakosságba olvadtak be. Fémművességi hagyományaikat a volga–kámai finnugorság folytatta tovább.

Az ugoroktól délre, a nyugat-szibériai és ­kazahsztáni steppevidéken alakult ki az ún. andronovói régészeti műveltség. Óriási ­te­rületre terjed ki az Urál hegységtől a ­Jenyiszej folyóig. A műveltség kezdetét egyes kutatók mintegy 300 évvel korábbra teszik. A legkorábbi és legnyugatabbi ­csoportja a petrovkai (Kr. e. 1700–1500), amelynek lakossága erődített településeken élt, zsugorított helyzetben eltemetett halottai fölé földhalmot emelt. Az alakuli csoport (Kr. e. 1500–1300) területén már nincsenek erődített telepek. A keleti határait a Jenyiszejig előretoló fjodorovkai csoport (Kr. e. 1500–800) jellemzője a hamvasztásos temetkezés. Mindhárom csoport termelő gazdálkodást folytatott, főképpen vándorló, pásztorkodó állattartást. Igen nagy hatást gyakoroltak a szomszédságukban élő népekre, így az északi és keleti szomszédságukban élő ugorokra és szamojédokra is. A peremterületeken ún. andronoid kultúrák (→ 1300–800) alakultak ki, bizonyára ezek közé tartozott a ­nyugat-­szibériai ugor műveltség is. Az ­androno­vóiak minden bizonnyal ősiráni nyelvűek lehettek. Díszítőművészetük hatása még az obi-ugor népművészetben is kimutatható. Valószínű, hogy az obi-ugor hitvilág nagyszámú iráni eleme is az andronovóiaktól származik.

A steppei gerendasíros bronzkori műveltség kora. Népessége zömmel a poltavkaiak utóda. (→ 2000–1700) A Volga és Urál folyók közti steppéken alakul ki, később észak és nyugat felé terjeszkedik, egészen a Dnyeperig. Halottaikat boronafallal ­bélelt sírgödrökbe temették (innen a műveltség elnevezése), majd föléjük föld­halmot emeltek. Állattartók voltak, fejlett bronzművességgel, széles körben elterjedt a szekerezés és a lovaglás. (Sírjaikban szekereket és felszerszámozott lovakat leltek.) A Kr. e. 1500–1200 közötti meleg és száraz ­időjá­rási periódusban észak felé vándoroltak, mélyen behatoltak a finnugor népességű pozdnyakovói és kazányi (→ 1600/1500–­ 800) területekre, jótékony hatással voltak az itteni állattartás és fémművesség fejlődésére, a bronzkor végére azonban – amikor az időjárás hidegebbé és csapadékosabbá vált – e pásztorközösségek ­vissza­húzódnak a déli steppékre.

Nyugat-Szibéria java bronzkorának első ­szakasza. A Jekatyerinburg és Nyizsnyij ­Tagil környéki kelet-uráli régióban lévő koptjáki emlék kora: 1600–1400. Az Ob–Irtis-vidéki tajga fésűs-gödröcskés (vagy preszuzguni) műveltsége: 1500–­1200. Az Irtis és a Felső-Ob közötti déltajgai és ligetes steppei területen a szamuszi műveltség. (→ 1600/1500–­1300/­1200)

Hasonló nyelvű és származású népesség hagyhatta ránk a Szamara környéki Volga-vidéken feltárt, ugyanerre az időre keltezhető, ún. potapovkai típusú temetőket is, ahol a ­sírokban szintén szekérmaradványokat és lócsontokat leltek. Feltételezik, hogy az abasevóiak utódai lehettek. (→ 2100/­1500–1600/1500) (E bronzkori ­művelt­ségek koráról meg kell jegyezni, hogy az itt használt hagyományos kronológiával szemben a radiokarbon-eljárással ­kiala­kított időrend általában jó kétszáz évvel korábbra keltezi e leletcsoportokat.)

Az ugor népesség (a magyarok és az obi-­ugorok elődei) déli szomszédságában ­ál­talános feltevés szerint ősiráni nyelvet ­beszélő nép jelenik meg. Többen bennük látják az árják elődeit, akik a Kr. e. II. évezred közepén az iráni fennsíkra, majd Indiába vándoroltak, s ezzel magyarázzák ­itteni eltűnésüket is. Ez a népesség hagyta hátra az Urál–Tobol folyóközben előkerült szintastai leletcsoportot. Településeik centrális, kör alakú alaprajzúak voltak (Szintasta, Arkaim), amelyeket erődfallal vettek körül. Halomsíros temetőik sírgödreiben többszintű faszerkezetet ácsoltak. Az előkelők s az egykori harcosok ­sírjaiba ­el­temették a kétkerekű harci ­szekereket, valamint a felszerszámozott lovakat is. A ligetes steppén élő népesség jól szervezett társadalomban élt, ­föld­műveléssel és állattartással foglalkozott, hatalmát a harci szekerező egységekből álló hadserege biztosította.

A balánovói régészeti műveltség kora. Emlékeit a Volga jobb partján, főként a mai Csuvas Köztársaság területén tárták fel. Fejlett földművelő és állattartó gazdálkodást folytató népesség. Igen nagy hatással voltak a tőlük északra élő finnugorok termelő gazdálkodásának kialakulására és megszilárdulására.

A Volga–Káma-vidéki finnugorok déli szomszédai hozzák létre a Volga-vidéki poltavkai műveltséget. Népessége minden bizonnyal a gödörsírosok (→ 3600–1900) utódai, steppei állattartók.

Nagyjából ekkor bomlik fel a finn–permi nyelvközösség (→ 3500–3000), amelyből kiválik a permi közösség (a zürjének és votjákok ősei által beszélt nyelv).

Az abasevói régészeti műveltség kora. Emlékei (halomsíros temetők, telepek) a Don-­ vidéken, a Középső Volga vidékén és a Dél-Urál körzetében kerültek elő. Népessége valószínűleg ebben a sorrendben vándorolt délről északabbra, majd keletre. E vándorlásra többféle magyarázat van. Minden bizonnyal indoeurópai nyelvűek v­oltak, fejlett fémművességgel és termelő gazdálkodással rendelkeztek. Jelentős hatást gyakoroltak az északon szomszédos voloszovói és Urál-vidéki finnugor lakosságra. (→ 3000–1700)