A király elrendelte, hogy minden egyházmegyében annyi kispapot képezzenek, hogy minden száz, ténylegesen működő lelkészre évenként öt újmisés essék.

A Szentszékhez érkezett jelentés szerint az egyik meg nem nevezett püspök úgy végrendelkezett, hogy halála után 1,3 millió Ft-ot kitevő vagyonából egyházi célokra csak 300 ezer Ft-ot hagyott, míg a fönnmaradó egymilliót rokonai örökölték. I. Ferenc királynak ez adott alkalmat az augusztus 19-én kibocsátott szabályozásának megalkotására. A magyar főpapok a bécsi nuncius közbenjárását kérték a szerintük jogtalanul kiadott rendelet érvénybe léptetésének megakadályozásához. Severoli bécsi nuncius szerint a Szentszék a következőkhöz ragaszkodjon: 1. a meghatározott összeg után maradó pénz kezelője és végrehajtója mindig a püspök legyen; 2. a Szentszék jóváhagyása csak ideiglenes legyen, vagyis ahol a szükségletek megkívánják, ott vonják el a meghatározott jövedelmek többi részét a mondott célra, de miután a feltétel teljesedett, a jövedelem a maga egészében jusson vissza a javadalmasok szabad rendelkezésére; 3. a szabályzat ne legyen általános érvényű, csak ott lépjen életbe, ahol a szükségletek ezt indokolják.

Gr. Kollonich László kalocsai érsek a püspöki kar nevében a királynál és Pálffy kancellárnál beadványban tiltakozott a vagyonjogukat sértő augusztus 19-i rendelet miatt. Kérte annak visszavonását, de legalább érvénybe léptetésének elhalasztását a legközelebbi országgyűlésig. (Az 1805. évi országgyűlés nem tárgyalta a kérdést. A püspöki javak redukcióját a püspököknek végül is el kellett fogadniuk; a király a levont összegek kezelésével nem őket, hanem a vallásalapot bízta meg. Lényegi változás csak annyiban történt, hogy akiknek jövedelme nem érte el a 40 ezer forintnyi összeget, bevételüknek nem 20, hanem 10%-át kellett beszolgáltatnia vallásalapnak.)

Ismét megnyílt a II. József rendelete következtében zárva tartott bécsi Pázmáneum.

Mivel a zirci ciszterci apát és a porosz rendtagok nem hajtották végre a király 1802. júliusi rendeletét, a király felfüggesztette az apát jogainak gyakorlását. → 1807. szeptember 9.

I. Ferenc király rendeletében az egri püspökséget érseki rangra emelte, amelynek egyháztartományába suffraganeusként a rozsnyói, a szepesi, a kassai és a szatmári egyházmegyék kerültek.

I. Ferenc király aláírta a kassai és a szatmári egyházmegye alapító oklevelét.

I. Ferenc egri érseknek Fuchs Ferenc nyitrai püspököt, kassai püspöknek Szabó András esztergomi kanonokot, szatmári püspöknek br. Fischer István egri kanonokot terjesztette fel VII. Pius pápa elé megerősítésre. Hivatkozva arra, hogy az egri püspökségi javak megosztása következtében mindegyik püspök javadalma csökkent, díjmentes megerősítő bulla kiszolgáltatását kérte.

I. Ferenc király kijelentette, hogy a „pálosok visszaállításától el kell tekinteni”.

Severoli bécsi nuncius közölte a király által kinevezett Fuchs Ferenc egri érsekkel, hogy kinevezése nem az egyház szelleme és a kánonok előírása szerint történt, hanem tisztán a jozefinizmus jegyében. (Ugyanezt május 2-án Szabó András kassai és br. Fischer István szatmári püspöknek is tudomására hozta.) A megerősítő bulla kiadásához szükséges hitvallást azzal a fenntartással fogadta el, hogy ez az eset nem lehet precedens a jövőre nézve.