Az oldalon lévő Célzott keresés használatával, illetve a bejegyzések alatt található címkék segítségével könnyen megtalálhatja az Ön által keresett kronológiát

A pjánobori (másképpen: csegabdai) műveltség kora a Káma alsó szakasza mentén. A műveltség a kora vaskori ananyínói műveltségből (→ Kr. e. 800–200) származik. Népessége a permi finnugor nyelv egyik ­dialektusát beszélte, földműveléssel és ­állattartással foglalkozott, falvakban, ill. erődített településeken lakott. A Kr. u. 300 körüli évtizedekben a déli nomádok támadásai miatt a lakosság jelentős része elhagyta lakóhelyét és a Vjátka folyó ­völgyébe költözött. (→ Kr. u. 300–500)

A Káma felső folyásának vidékén (Perm ­tágabb körzetében) elkülönített, ún. ­gljagyenovói régészeti műveltség kora. Legszembetűnőbb vonásai a rengeteg csontot és tárgyat tartalmazó ún. kosztyiscsék (csonthalmok), amelyek többnyire ­erő­dített települések helyén létesültek. Ma már kétségtelen, hogy ezek ősi ­áldozó­helyek voltak. Az állatcsontok közt talált embercsontok az egykori emberáldozatok nyomai. A kultúra népessége állat­tartással és irtásos-égetéses földműveléssel foglalkozott, halottait nem hamvasztotta el, a sírokba mellékletet nem tettek. A műveltség a Kr. u. 300–400 közötti időszakban szűnik meg, amikor délről jelentős – bizonyára ugor és szarmata eredetű – népcsoportok érkeznek ide a népvándorlás első hullámaként, s a helyi népesség nagy része északabbra vándorol. (→ 300–500)

Az Ob alsó szakasza körzetében létrejött alsó-obi műveltség kora, az uszty-poluji kultúra folytatása. (→ Kr. e. 500 – Kr. u. 200) Halász-vadász népessége főként obi-ugor volt, de előfordulhattak területein más népcsoportok is.

A pjánobori műveltség (→ Kr. e. 300 – Kr. u. 300) népessége a Vjátka-vidékre ­(­aze­linói műveltség) menekül a Káma mellől. Földművelők, illetve állattartók voltak, ­fém­mű­vességük is fejlett, az egyik temetőjükben szerszámaival eltemetett kovács sírjára leltek. Az azelinóiak később szerepet ­játszottak a votjákok (udmurtok), valamint a ­cseremiszek (marik) kialakulásában. (Az újabb feltárások-kutatások alapján az is feltételezhető, hogy a Volga és Káma egybeszakadásánál már időszámításunk kezdetekor ­kiala­kulnak e műveltség jellemző vonásai – előfordulnak például részleges lovas ­temet­kezések –, s innen e népességet az ­ide­érkező imenykovóiak szorítják ki 370–400 körül.) (→ 400/500–­700)

A Káma-vidéki harinói műveltség kora. A ­folyó felső szakaszánál, Perm tágabb körzetében terjed el, nagyrészt a korábbi gljagyenovói kultúra területén. 300–400 között indul el a hunok által kiváltott első nagy népvándorlási hullám, amely nemcsak keletről nyugatra tartott, hanem jó néhány pusztai állattartó népcsoportot a ­steppe­vidék elhagyására is kényszerített. Ezek a gyéren lakott északi erdős övezetbe menekültek, többek között a Káma ­folyó völgyébe. E menekülő állattartók sokféle nyelven beszéltek, a régészeti nyomok alapján ítélve ide főként a dél-­uráli steppék szarmatái és a ­nyugat-­szibériai steppe és ligetes steppe ugor ­csoportjai érkeztek. Bizonyára közülük kerültek ki a harinói kultúrát létrehozó jövevények is, akik állattartással és földműveléssel foglalkoztak, elhunytjaik sírjai fölé kis földhalmot emeltek. A helyi lakosság egy része északra menekült előlük, a helyben maradottakkal az idők folyamán egybeolvadtak. A műveltség időszakában délről és keletről újabb népcsoportok vándoroltak ide. A 6. században nagy területekre vándoroltak szét, a későbbi lomovátovói és nyevolimói műveltség ­létre­hozói. (→ 600–800/850, 600–1000)

A Volga és Káma egybeszakadásának tágabb körzetében elterjedt imenykovói ­régészeti műveltség kora, amelynek jellemző vonásai (hamvasztásos temetkezések, megtelepült földművelő életmód) erősen különböznek e vidék szomszédos régészeti kultúráitól. Lakosságának nyelvi ­hova­tartozása ugyanúgy ismeretlen, mint 700 utáni sorsa. Időrendi helyzete is ­vitatott. Késői temetőikben megjelennek a vázas temetkezések is, sőt részleges ­lovas temetkezések is előfordulnak. Újabban feltételezik, hogy szláv nyelvű népessége a nyugati csernyhovi és zarubinci kultúrák területéről vándorolt a hun invázió nyomán keletre, majd innen a Dnyeper-vidékre költöztek volna 700 után. E kalandos elméletnek azonban igen kicsi a valószínűsége. László Gyula a műveltséget az ősmagyarok hagyatékának vélte, minden bizonyítás nélkül.

A Baskíria középső részén elkülönített turbászli régészeti műveltség kora. Névadó temetőjében (Novie Turbászli) a sírok egy része fölé kisebb halmokat emeltek. Népessége valószínűleg a szarmaták utóda ­lehetett. 700 után egy részük a kusnarenkovói lakosságba olvadt, így az ­ős­magyarság része lett. (→ 550–750)

A kutatók által meglehetősen bizonytalanul keltezett baskíriai bahmutyinói régészeti műveltség kora a Káma–Bjelaja vidékén. A szakirodalomban felmerült, hogy az ­itteni ősmagyarság hagyatéka lenne, ez azonban nem igazolható.

Az Irtis alsó és középső szakasza mentén a főként obi-ugor népiségű potcsevasi régészeti műveltség kora. (→ Kr. e. 500–Kr. u. 500)

Az Ob–Narim folyó vidékén a ­narimi szölkupok elődei élnek (rjolkai ­régészeti műveltség).