Az oldalon lévő Célzott keresés használatával, illetve a bejegyzések alatt található címkék segítségével könnyen megtalálhatja az Ön által keresett kronológiát
Az ún. szejma–turbinói bronzok elterjedésének kora. Az ón és réz ötvözetéből készült kiváló minőségű bronztárgyakat (késeket, lándzsákat, tokosbaltákat, vésőket stb.) főként a névadó két temetőben, a Perm melletti turbinóiban és a Nyizsnyij Novgorod közelében feltárt szejmaiban találták. E tárgyak öntőmintái azonban Kelet-Európában ismeretlenek, s ekkoriban itt s az Urálban sem bányásztak ónt. Az elemzések beigazolták, hogy az ón az Altaj hegységből származik, a hasonló tárgyak öntésére szolgáló minták is Szibériában, a mai Omszk és Tomszk közötti területen elhelyezkedő szamuszi bronzkori műveltség (→ 1600/ 1500–1300/1200) településein láttak napvilágot. A kutatók feltevése szerint a nyugat-szibériai népesség csoportjai – akik lótartók voltak (a szejmai kés markolatán két felkantározott ló szobrocskája látható) – a jelzett időszak elején tették meg a hosszú vándorutat Európába, s később a helyi – zömmel finnugor nyelvű – lakosságba olvadtak be. Fémművességi hagyományaikat a volga–kámai finnugorság folytatta tovább. A szamuszi régészeti műveltség kora. Elterjedési területe: az Irtis és a Felső-Ob közötti tajga déli része és az ettől délebbre húzódó ligetes sáv, nagyjából a mai Omszk és Tomszk között. Itt kerültek elő százszámra azok az öntőformák, amelyekben a Kelet-Európában is elterjedt szejma–turbinói típusú bronztárgyak készültek. (→ 1600–1400) A rosztovkai temetőben pedig maguk a kiváló minőségű és remekül megmunkált tárgyak láttak napvilágot. Az egyik késen remek kis kompozíciót mintáztak meg: a ló vontatta síelő alakját. Így nem kétséges, hogy a kiváló bronzművességet kialakító közösség lótartással, s az alkalmas helyeken az állattartás egyéb formáival is foglalkozott. Aligha kétséges, hogy a kelet-európai szejma–turbinói bronzművesek innen indultak nyugatra. Mivel azonban az európai ilyen típusú bronzleletek régebbiek, minden bizonnyal várható, hogy korábbi szamuszi leletek is előkerülnek majd a jövőben. (Vagy pedig az itteni leletek kormeghatározása kerül majd revízióra.) Népességének nyelve ismeretlen, M. F. Koszarev szerint talán a paleoszibériai ketek nyelvének ősi változatát beszélték. A Volga–Oka-vidéken létrejött csirkovói műveltség kora. Kialakulásában jelentős szerepet játszott a keletről jött szejma–turbinói népesség. (Itt került elő a szejmai temető is.) A jövevények – akik a környék fejlett bronzművességének megteremtői voltak – összeolvadtak a helyi (finnugor) lakossággal, s egy idő után nyelvileg és kulturálisan asszimilálódtak, de hagyományaik egy része (fémművesség) tovább élt. Állattartó-földművelő gazdálkodást folytattak. A Káma-vidék késői bronzkora, ahol ekkor honosodik meg a fémművesség (bronzművesség) és a termelő gazdálkodás mindkét ágazata, az állattartás és a földművelés. A bronzöntés meghonosítói egy eddig ismeretlen jövevény (szejma–turbinóinak nevezett → 1600–1400) lakosság lehetett, amely Perm környékén három temetőt hagyott ránk (Turbino I–II, Uszty-Gajva). A sírokban nincs kerámia, ezért a temetők nem hozhatók kapcsolatba a telepekkel. Kr. e. 1400 körül azonban a jövevények (feltehetően hódítók) beolvadtak a helyi népességbe, fémművességi hagyományaik elterjedtek a vidéken. A kialakult, ún. kazányi (vagy maklasejevkai) műveltség lakossága ezután kiterjesztette hatalmát az egész Káma-vidékre és a Közép-Volga-vidék jelentős részére is. A kazányiak fejlett földművelő-állattartó gazdálkodást folytattak, településeiken a főként felszíni lakóházak mellett istállók is találhatók. Fémművességük a szejma–turbinói (→ 1600–1400) hagyományokat folytatta. A pozdnyakovói késő bronzkori műveltség kora a Felső-Volga-vidéken. Lakossága főként földműveléssel és állattartással foglalkozott. A déli gerendasírosok jelentős területeket szálltak meg, de az ezredfordulóra elhagyták e vidéket. Hatásuk azonban erősen észlelhető nem csupán a pozdnyakovói fazekasságban és fémművességben, hanem még a temetkezési szokásokban is. (A sírok fölé emelt földhalmok.) A nyugat-szibériai andronovói jellegű, ún. andronoid régészeti kultúrák kora. Közös jellemzőjük, hogy területükön meghonosodik az andronovói (→ 1700–800) állattartó– földművelő, fémműves kultúra és ahhoz kötődő életforma. Ennek szembeötlő jele az edényművességben megfigyelhető geometrikus díszítésmód. A kutatók többféle elméletet dolgoztak ki e régészeti műveltségek népi-nyelvi azonosítására. A legmegalapozottabbnak az edénydíszítési mód alapján történő meghatározás tekinthető (M. F. Koszarev). Eszerint a fésűs díszítés az ősi ugorság sajátja volt, s ugor etnikumúnak ítélhető az andronoid cserkaszkuli és az andronovói fjodorovkai műveltség is. A fésűs-gödröcskés ornamentika hagyományát (ún. tari műveltség, Kr. e. 1500–1000) az ősszamojédok őrizték, a férc- és szurkált díszítés alkalmazói népileg jelenleg nem azonosíthatók. Az Ob–Irtis folyóközben a szuzguni és jelovkai műveltség népessége ugor és szamojéd lehetett. Ebben az időszakban a steppei andronovói műveltség (iráni eredetű) népessége az északabbra elterülő területsávba vándorol, ahol a helyi lakossággal– így a finnugor csoportokkal – együtt állattartó-földművelő gazdálkodást alakít ki. A jövevények révén andronovói típusú fémművesség és anyagi kultúra alakul ki. Három nagyobb ilyen kulturális körzet jön létre: a felső-toboli, a felső-Ob-vidéki és Omszktól északra a csernoozerói műveltség. A Felső-Volga vidékén és ennek tágabb körzetében (Volga–Oka-vidék) a finnugor nyelv kerül(hetett) túlsúlyba. A népesség körében elterjed az ún. textildíszes kerámia. Ez az edénydíszítési eljárás a Baltikumban már a Kr. e. 2000–1500 között megjelent. A kutatás általános feltevése szerint a sokszínű helyi műveltségek (csirkovói, pozdnyakovói, balánovói → 2000–800) lakosságának kulturális integrációs folyamatát tükrözi az azonos edényművességi eljárás elterjedése, amit nagy valószínűséggel etnikai integráció is követett. A finn–volgai nyelvközösségtől elkülönül a cseremisz nyelv. (Néhány évszázad múlva a mordvin is.) Az eurázsiai pásztornépek körében – feltehetően a magyarok elődeit is idesorolhatjuk – megnő a lovaglás szerepe, ami bizonyára újfajta szerszámzat megjelenésével is együtt járt. (Talán ekkoriban kezdték használni a párnanyerget és a hurokkengyelt.) A hadviselésben a korábbi harci szekerek helyét a lovasság veszi át. |