Nádudvar, 1887. június 4.-Szentes, 1956. július 3.

Középparaszti családból származott, szülei 24 kat. hold földön gazdálkodtak. Hat elemit és mezőgazdasági szakiskolát végzett. Az első világháború alatt Szerbiában és az olasz fronton teljesített szolgálatot, őrmesterként szerelt le. Hazatérte után – felesége örökségével együtt – 25 kat. holdon gazdálkodott. Cséplőgépet is vásárolt és bércséplést vállalt. 1922-ben belépett a Nagyatádi-féle kisgazdapártba. 1931-től a Független Kisgazdapárt tagja. Részt vett a helyi társadalmi és közéletben, a polgári olvasókör vezetőségi tagja, a legeltetési társulat elnöke. Több népjóléti akciót szervezett. 1939-ben a Hajdú vármegyei választókerületben képviselőnek jelölték, de a lista negyedik helyéről nem jutott mandátumhoz. A második világháború után közreműködött a kisgazdapárt újjászervezésében. 1945. november 4-én a Hajdú és Bihar vármegyei választókerületben nemzetgyűlési képviselővé választották. 1947-től az FKGP Hajdú vármegyei szervezetének a társelnöke, 1948 nyarától alelnök, majd 1949 januárjától ismét társelnök. 1945-1949 között a párt delegáltja a Hajdú vármegyei törvényhatósági bizottságban. 1947 tavaszától a Magyar Parasztszövetség Elnöki Tanácsának tagja. Az 1947. évi országgyűlési választásokon nem jelölték. 1947-től tovább gazdálkodott az ekkor már mintegy 40 kat. holdas birtokán. 1949-ben belépett a helyi termelőszövetkezeti csoportba, ott haláláig dolgozott.