Debrecen, 1925. szeptember 1. – Budapest, 1987. január 10.

Tisztviselő családban született, apja adóügyi főelőadó volt. A Debreceni Református Kollégiumban érettségizett 1943-ban. Ugyanebben az évben egy kultúrcsoporttal Svédországban és Finnországban járt. 1945-ben beiratkozott a debreceni egyetem jogi karára, ahol abszolutóriumot szerzett. 1944 nyarán antifasiszta, náciellenes magatartása miatt a németek munkatáborba hurcolták, ahonnan 1944 őszén megszökött. 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba. Még ebben az évben a párt ifjúsági szervezete, a Független Ifjúság debreceni ügyvezető elnöke, 1946-tól a megyei szervezet főtitkára. 1947-től országos alelnök. Egyidejűleg a kisgazdapárti Magyar Kollégiumi Egyesület debreceni Tildy Zoltán és Lorántffy Zsuzsanna kollégiumának közös igazgatója. A Debreceni Egyetemi Szövetség sajtófelelőse. 1947. augusztus 31-én a Hajdú és Bihar megyei kerületben pótképviselő lett. 1948. november 16-án behívták az Országgyűlésbe. 1948 márciusától az Egységes Parasztifjúsági Szervezetek Országos Szövetsége Hajdú megyei és debreceni szervezetének elnöki tisztét töltötte be. 1949. január-februárban az FKGP tagságát felülvizsgáló Hajdú megyei tisztogató bizottság tagja. 1949 tavaszán a kisgazdapárt országos központjába került, osztályvezetői beosztásban az elnöki főtitkárság irodáját vezette. 1949–1953 között régi kerületében ismét országgyűlési képviselő. A kisgazdapárt megszűnte után a gazdasági életben helyezkedett el. 1951-től a Mezőgazdasági (Gép) Kísérleti Intézet igazgató-helyettese. 1961-től a Mezőgazdasági Gépipari Vállalat főkönyvelője. 1963-tól a Vegyiműveket Tervező Vállalat üzemi lapja, az Értesítő felelős szerkesztője. Külső munkatársként dolgozott a Magyarország és a Turista Magazin lapoknak, ezt megelőzően sporttudósítóként is működött. Tizenhat éves korában jelentek meg versei, novellái, cikkei a Hídban, a Debrecen c. lapban és az Alföld c. folyóiratban. Élete utolsó éveiben a Magyarország című hetilap rejtvénykészítőjeként tevékenykedett. Tagja volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének.