Somogytarnóca, 1891. június 15. – Homokszentgyörgy, 1950. október 9.

Kisparaszti családban született, apja 6 kat. holdon gazdálkodott. Az elemi iskolát helyben, a középiskolát Csurgón és Kaposvárott végezte. Az érettségi után Pápán, a Református Főiskola Teológiai Akadémiáján folytatta a tanulmányait, lelkészi oklevelet szerzett. Közben ösztöndíjasként fél évig a bázeli, majd újabb fél évig a bécsi teológiai hallgatója volt 1912-1913-ban sorkatonai szolgálatot teljesített. Református segédlelkészként a Somogy megyei Rinyahosszúfaluban kezdte a papi pályát, egyúttal tanított is az ottani református elemi iskolában. Innen Rákosligetre került hitoktató lelkésznek, majd a dunabogdányi gyülekezet lelkésze let. 1927-től visszakerült Somogy megyébe, Homokszentgyörgyön szolgált haláláig. Itt a Levente Egyesület vezetője, a hitelszövetkezet elnöke, a Hangya szövetkezet ügyvezető igazgatója és a képviselő-testület tagja volt.

A Független Kisgazdapárt alapító tagja, egyben 1931-től a községi szervezet elnöke. Az 1939. évi országgyűlési választásokon elindult a nagyatádi választókerületben; a szavazatoknak mindössze 9, 02 százalékát tudta megszerezni, így nem jutott mandátumhoz. A második világháború alatt támogatta a Magyar Parasztszövetség munkáját, több szervezetet segített létrehozni Somogy megyében.

1945. június 24-én Somogy vármegye követeként beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. A nemzetgyűlési választásokon, 1945. november 4-én újra a somogyi választókerületben jutott mandátumhoz. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon nem került vissza a parlamentbe. Később, mivel nem értett egyet az FKGP baloldali vezetőségének a politikájával, lemondott a községi pártszervezet elnökségéről, továbbá az országos nagyválasztmányi tagságról, és visszavonult a politikai élettől.