Budapest, 1944. július 21.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanult, 1967-ben jogászi oklevelet szerzett. Az egyetem befejezését követően az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar államigazgatási jogi tanszékén tanársegédként dolgozott, majd adjunktus lett. Közel tíz éven keresztül az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének külső munkatársa volt. 1977-től az Államigazgatási és Szervezési Intézet vezetője, főiskolai tanár. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Közigazgatási, valamint Szervezési Tudományos Bizottságának. 1989. május 1-jén belügyminiszter-helyettessé nevezték ki, funkcióját 1990-ig töltötte be. 1990-től 1994-ig a belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, majd 1998-ig a közigazgatás korszerűsítésének kormánybiztosa. 1998-tól 2001-ig a Magyar Közigazgatási Intézet főigazgatója, majd a párizsi OECD–képviselet rendkívüli közigazgatási szakkövete. A Világbank és az ENSZ közigazgatási szakértője. 2004-től egyetemi tanárként dolgozott. 1966-tól tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak.