Atkár, 1923. február 18.-Budapest, 1982. december 28.

Apja éjjeliőr volt. Hét elemi osztályt végzett, az első két osztályt szülőhelyén, majd a többit Budapesten. 1936-ban belépett a Magyarországi Szállító Munkások Szakszervezetébe, amelynek támogatásával munkát kapott a Székesfővárosi Köztisztasági Hivatalnál, mint altiszt. 1938-ban a Szállító Munkások Szakszervezetének egyik csoportjában pénztáros helyettes volt. 1942. február 28-án szakszervezeti segítséggel a BSZKRT-hoz került, villamoskalauz lett, majd villamost vezetett. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, a helyi ifjúságot szervezte, 1946-ban párttitkárhelyettes és az ifjúság jegyzője volt. 1946 őszén egy éves Közúti Városi Tisztképző Iskolára küldték, ennek elvégzése után, 1947-ben a Fővárosi Villamos Vasút székházban a tanügyi titkárságon előadó lett; 1947-1948-ban a munkaerő-gazdálkodás főosztályvezető helyettese. 1949-ben megválasztották az MDP Pápa városi Bizottság titkárává. 1949 őszén három hónapos pártiskolát végzett Debrecenben. 1951-ben Zalaegerszegen lett az MDP szervezőtitkára, majd 1952-ben Budapesten elkezdte az egy éves pártfőiskolát, majd Zala megyei pártbizottság másodtitkára lett. 1953. áprilisban megválasztották az MDP Somogy megyei Bizottsága első titkárának. Ezt a funkciót töltötte be 1956. novemberig. 1956. október 30-án őrizetbe vették, a börtönből november 4-én szabadult ki. 1956 decemberében Budapestre jött, a Fővárosi Villamosvasútnál előbb kocsivezető, majd 1957. februárban kinevezték a Ferencvárosi Pályaudvar állomásfőnökévé. 1957. novemberben került az MSZMP Budapest VIII. kerületi Bizottsághoz, előbb párt és tömegszervezetek osztálya vezetője, majd 1958-1959-ben másodtitkár. 1959. márciusban megválasztották az MSZMP Budapest XVII. kerületi Bizottság, 1962. június és 1967. augusztus között az MSZMP Budapest IX. kerületi Bizottság első titkára volt. 1967-ben a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete főtitkárává választották, 1979-től társadalmi elnöke. 1975-től 1980-ig az MSZMP KEB tagja. 1971. április 25-étől haláláig országgyűlési képviselő volt; előbb Budapest 29. számú, 1975. június 15-étől Budapest 26. számú egyéni választókerületében szerzett mandátumot. 1963-ban az ipari közgazdasági technikumban érettségi vizsgát tett. Belépett a munkásőrségbe. 1956. október 23. előtt tagja volt a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetségnek és a Magyar-Szovjet Társaságnak. 1945-ben lépett át a Közlekedési Szakszervezetbe.