Budapest, 1929. október 3.

1954-ben a moszkvai Lomonoszov Egyetemen szerzett vegyész oklevelet. 1957-ig az egyetem Szerves Katalízis Tanszékén aspiráns volt, majd hazajövetele után az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos munkatársa 1959-ig, majd tudományos főmunkatársa és a Magkémiai Osztály vezetője 1959–1960-ban, egyúttal az Országos Atomenergia Bizottság Intézet alapító igazgatója 1959-től 1970-ig. A Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese 1970–1975-ben, az MTA Elnökség tagja 1970-től 1985-ig. Az MTA-TMB titkára 1967 és 1970 között. Az MTA Izotópkutató Intézet illetve az MTA Kémiai Kutatóközpont Izotóp- és Felületkémiai Intézet igazgatója 1957–1977-ben, tudományos tanácsadója 1977-től 1989-ig, majd kutatóprofesszora. A Minisztertanács Tudománypolitikai Bizottság titkára 1977–1983-ban, az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetője 1983. július 6. és 1985. március 28. között, az MSZMP Központi Bizottság tagjává 1980. március 27-én választották meg. A KB mellett működő Művelődéspolitikai és Gazdaságpolitikai Bizottság tagja 1985-től volt. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke 1985–1989-ben. A JATE TTK címzetes egyetemi tanára 1969-től. Az Országos Atomenergia Bizottság tagja 1968-től 1995-ig, elnökhelyettese 1971–1978-ban, elnöke 1985 és 1989 között. Az MTESZ alelnöke 1981–1985-ben, a Kossuth- és Állami Díj Bizottság alelnöke 1985-1989-ben. Az MTA tagjává 1970-ben választották. Szerves kémiai katalitikus reakciók mechanizmusával és kinetikájával, szerves vegyületek adszorpciójával, fémkatalizátorok tulajdonságainak tanulmányozásával foglalkozott.