Budapest, 1902. december 27. – Budapest, 1969. november 4.
Munkáscsaládban született. Festőművésznek készült; a Tanácsköztársaság alatt Uitz Béla növendéke. Zenével autodidakta módon kezdett foglalkozni; a Magyar Királyi Operaház egyik brácsása tanította hegedülni. 1921-től 1926-ig a Zeneakadémián Siklós Albert, majd Weiner Leó és Kodály Zoltán növendéke. 1922-től a munkásmozgalomban is tevékenykedett; 1925-ben a Magyarországi Szocialista Munkáspárt kulturális rendezvényeinek zenei műsorait irányította. A következő évben Kadosa Pállal, Szelényi Istvánnal és Kelen Hugóval együtt megalapította a Modern Magyar Muzsikusok Szabad Egyesületét. Az Alkoholellenes Munkásszövetség kórusa, illetve utódja, a 100% kórus vezetője; 1927-től tagja az illegális kommunista pártnak. 1931. novembertől Berlinben az emigráns magyar írók és újságírók között végzett szervezőmunkát, majd 1932. áprilistól Moszkvában élt emigrációban, ahol elvégezte a három éves pártegyetemet. 1938-tól a Szovjet Zeneszerzők Egyesülete nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának vezetője. A második világháború idején főhadnagyi rangban a Vörös Hadsereg politikai tisztjeként részt vett a voronyezsi, a Kárpátok alatti harcokban és Budapest ostromának hadműveleteiben. 1945 őszétől a Vörös Hadsereg lapjának, az Új Szónak a munkatársa, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a zeneszerzés tanszak vezető tanára lett; néhány hónap múlva igazgató, majd 1958-tól 1967. évi nyugdíjba vonulásáig a Zeneművészeti Főiskola főigazgatója. Kórusfeldolgozásai, dalai az 1930-as évek második felétől váltak ismertté. A kodályi stílusból kiindulva, világos, diatonikus stílusban, főként kórus- és kamaraműveket, szviteket, zongoradarabokat írt. 1950-től a Magyar Zeneművészeti Szövetségének elnöke. Országgyűlési képviselő volt; 1951. december 14-én a Magyar Függetlenségi Népfront országos listájáról, mint pótképviselőt hívták be a törvényhozásba, 1953. május 17-én a budapesti listáról lett ismét a törvényhozás tagja. Az MDP Központi Vezetőségébe 1954. május 30-án választották be.
< Prev | Next > |
---|