Sátoraljaújhely, 1917. augusztus 25. – Szekszárd, 1970. augusztus 25.
Az elemi iskola öt osztályát 1923–1928 között járta ki Hejőpapiban, majd négy reálgimnáziumi osztályt végzett Miskolcon. Katonai szolgálatát is Miskolcon töltötte. A Nemzeti Parasztpárt alapító tagja, 1939. augusztus 19-én beválasztották a párt első országos, tizenöt tagú végrehajtó bizottságába. Ekkor még Sátoraljaújhelyen lakott, 1942 körül földbérlőként édesanyjával együtt Tolna megyébe települt. 1945-ben a földosztás során 10 kat. hold földet kaptak a Szekszárd melletti Várdombon. A Tolna megyei Decs községben 1945 tavaszán maga is részt vett a földosztásban. 1945 tavaszától a parasztpárt Tolna megyei titkára, az országos nagyválasztmány tagja. 1945. június 24-étől az Ideiglenes Nemzetgyűlés Nógrád megyei képviselője. A november 4-i nemzetgyűlési és az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a párt Baranya-Tolna megyei listájáról pótképviselő lett. 1948. november 16-án behívták az Országgyűlésbe. Az 1949. május 15-i választásokon, a népfront listáján, esélytelen helyen szerepelt, így újból pótképviselő lett. 1953-ban már nem jelölték. Annak ellenére, hogy belépett a termelőszövetkezetbe, sőt, részt vett a szervezésben, a paraszti érdekek védelmezője maradt. Az 1950-es évek elején politikai megfigyelés alatt tartották. 1953 körül tsz elnök lett; 1954-ben a Kiváló Termelőszövetkezeti Tag elismerést is megkapta. 1956 októberében a helyi nemzeti bizottság felkérésére beszédet mondott a falu népe előtt. 1956-1959 között ismét egyéni gazdálkodó. 1960-ban másodszor is belépett a közösbe; előbb növénytermesztési brigádvezető, majd 1961-től állattenyésztési részlegvezető a Szekszárdi Állami Gazdaság újkereki kerületében. Miután 1964-ben elvégezte a szekszárdi mezőgazdasági technikumot, kinevezték az állami gazdaság raktárvezetőjévé. Ebben a beosztásban dolgozott haláláig.
< Prev | Next > |
---|