Újpest, 1933. november 20.

1956-ban az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett, majd rövid ideig ügyvédjelölt volt. 1957–1958-ban bírósági fogalmazó Budapesten, majd 1958-1960-ban a Fővárosi Bíróság előadója, 1960-ban kerületi bírósági tanácsvezető bíró. 1960-ban került az Igazságügy Minisztériumba, előbb előadó volt, 1965-től a Törvényelőkészítő Főosztály osztályvezető-helyettese, osztályvezetője, 1968-tól főosztályvezetőjeként dolgozott. Az igazságügyminiszter-helyettese 1978. júliustól 1988. novemberig volt, ezután kinevezték a Legfelsőbb Bíróság elnök-helyettesévé; 2003-ban nyugdíjazták. A Közigazgatási Kollégium vezetője 1991-2001-ben volt. A Deák Ferenc Továbbképző Jogakadémia főigazgatója 1992-től 1997-ig, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézetvezető tanára. 1959-ben lett tagja a Magyar Szocialista Munkáspártnak, elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet. Az 1960-as évektől a Magyar Televízióban a Jogi esetek c. műsor meghonosítója és vezetője volt.