Soroksárpéteri, 1925. augusztus 24. – Budapest, 2003. május 10.

Értelmiségi családban született. 1943-ban érettségizett a pestlőrinci állami gimnáziumban.  1948-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, MDP, majd az MSZMP tagja volt. Az egyetemi tanulmányai befejezése után az MDP pártiskolájában, majd 1954-ig az MDP Pártfőiskolán tanított. 1954-ben lett a Moszkvai Állami Egyetem aspiránsa; 1956-ban kandidátusi fokozatot szerzett. Hazajövetelét követően az MSZMP KB Pártfőiskola tanára 1957-1958-ban. 1958-ban került be a pártirányításba; előbb az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály alosztályvezetője, majd osztályvezető-helyettese 1961-ig, majd a Tudományos és Kulturális Osztály osztályvezető-helyettese volt. A Tudományos, Kulturális és Közoktatási Osztály osztályvezetőjeként 1966. december 3. és 1970. november 28. között tevékenykedett. Az MSZMP Központi Bizottság póttagja 1962. november 24-én lett, a testület rendes tagja 1966. december 3. -1988. május 22. között volt. Az MSZMP PB tagja 1975-től 1988-ig volt, egyúttal ideológiai KB-titkár 1970 és 1985 között. A KB Agitációs és Propaganda Bizottsága tagja 1966-tól, elnöke és Kultúrpolitikai Munkaközössége elnöke 1970-től 1985-ig, majd a KB titkársága tagjaként a KB Iroda vezetője 1988. júniusig. Aczél György mellett a magyar kulturális élet egyik irányítója. Országgyűlési képviselő volt 1979. június 10-étől 1988. június 29-i lemondásáig. Előbb Budapest 28. számú, 1980. június 8-án Budapest 29. számú egyéni választókerületében került megválasztásra, majd 1985. június 8-án az országos listáról jutott be a törvényhozásba. 1985-től 1988. októberig az országgyűlési pártbizottság titkára. 1988. júliusban tagja lett az MSZMP KB Tudománypolitikai Bizottságnak.