Hernádnémeti, 1930. január 19.

Munkáscsaládban született, apja kerékgyártó segéd volt. Sátoraljaújhelyen, a kereskedelmi szakközépiskolában érettségizett, majd a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen 1952-ben közgazdász végzettséget szerzett. Első munkahelyén, a budapesti Műszaki Egyetemen, a marxizmus-leninizmus tanszéken tanársegéd, majd 1953-tól az Oktatásügyi Minisztériumban főelőadó. 1953-ban lett a Magyar Dolgozók Pártja tagja. 1956-tól az Építőipari Gépesítő Tröszt munkatársa, majd 1957. február és szeptember között, a fővárosban egy középiskolában tanított. 195. októberében került a Belkereskedelmi Minisztériumba, a Tervgazdasági Főosztályon főelőadó, osztályvezető, majd a Nemzetközi Együttműködési és Árucsereforgalmi Főosztály vezetője volt 1969. januáig. 1969. január 9-én nevezték ki a belkereskedelmi miniszter helyettesévé; 1976. november 21-étől minisztériumi államtitkár; 1982. április 15. és 1987. december 16. között a Lázár- és a Grósz-kormányban belkereskedelmi miniszter volt. Kormánybiztosként 1988. márciusig közreműködött az új Kereskedelmi Minisztérium létrehozásában is. 1988. szeptember 29. és 1990. június között a Magyar 5. Népköztársaság ausztráliai, október 25-étől új-zélandi nagykövete. 1961-tól az MSZMP tagja, 1982 és 1987 között az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke volt.