Dorogháza, 1920. június 26.

Apja gyári munkás, majd gazdasági cseléd volt. Hat elemi osztályt végzett, majd kovácstanonc lett. Felszabadulása előtt apjával együtt elbocsátották az uradalomból, ezért a salgótarjáni üveggyárban kapott munkát; 1941-ig betanított munkásként dolgozott. Behívták a kötelező katonai szolgálatra, 1944-ben a szovjet frontra vitték, 1945. januárban, a fővárosban esett szovjet hadifogságba. Szeptemberben hazatért, szénbányászként helyezkedett el, csillés, majd segédvájár volt. Belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1946 és 1948 között falusi és üzemi párttitkár volt, majd a rétsági járási pártbizottság titkára; 1947-től az MKP kisterenyei körzeti pártbizottság tagja. 1949-től az MKP Nógrád megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője. 1952-ben fejezte be az MDP két éves pártfőiskoláját, 1953-ig az MDP Nógrád megyei pártbizottság másodtitkára, 1953. júniustól 1956. október végéig az MDP Nógrád megyei pártbizottság első titkára volt. 1956. július 21-én lett az MDP Központi Vezetőség póttagja, 1954-1956-ban az MDP KEB tagja volt. 1956. október 29-én Csehszlovákiába menekült, a forradalom leverése után, 1956. november 8-án jött vissza Magyarországra. 1957 májusában belépett az MSZMP-be, majd – miután az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságától pártbüntetést kapott – a Nógrádi Szénbányáknál korábbi szakmájában, vájárként dolgozott. Az 1953. május 17-i országgyűlési választásokon a Magyar Függetlenségi Népfront Nógrád megyei listájáról került be a törvényhozásba. 1955-ben egyetemen tanult.