Budapest, 1939. február 8.

Tisztviselőcsaládban született. 1964-ben fejezte be tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Újságíró gyakornok lett a Veszprémi Napló szerkesztőségében, 1967-ben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1970-től egy évig a Népszavánál dolgozott, majd 1971-ben lett a Népszabadság munkatársa. Öt éven át megyei tudósító, 1977-től rovatvezető, majd 1979-ben lett a szerkesztőbizottság tagja; elvégezte az SZKP KB Társadalomtudományi Akadémia továbbképző tanfolyamát. 1985. januárban a napilap főszerkesztő-helyettesévé nevezték ki, 1989 és 2004 között főszerkesztő volt. 1989. május és október között az MSZMP Központi Bizottság tagja. 1990-től 2004-ig a Népszabadság RT elnöke.