Bojt, 1910. március 1. – Bojt, 1983. május 23.

Gazdagparaszti családban született. A debreceni református főgimnáziumban a negyedik osztály elvégzése után származása miatt eltanácsolták. A családi gazdaságban dolgozott, majd örökölt földjén gazdálkodott. A Független Kisgazdapárt alapító tagja. 1930 júniusában többedmagával szervezete a derecskei népgyűlést, ahol kimondták Bihar megye első megyei szervezetének megalakítását. 1930. október 12-én ott volt a párt békési országos zászlóbontásán. 1931-től többször részt vett a párt választási csatározásaiban. 1939 és 1942 között katona volt, majd leszerelése után belépett a Magyar Parasztszövetségbe, annak Bihar megyei szervezője lett. 1943. októberben részt vett a párt nagyváradi nagygyűlésének megszervezésében, követelte az országnak a háborúból való kilépését. 1945, márciustól decemberig a biharkeresztesi járásban gazdasági felügyelő volt. 1945. december 18. és 1947. augusztus 2. között Bihar vármegye főispánja. Az 1947. augusztus 31-i választásokon Hajdú és Bihar megyei választókerületben országgyűlési képviselőnek választották meg. 1946. júniustól az FKGP Bihar megyei elnöke volt. 1948. október elején az FKGP politikájával való elégedetlensége miatt lemondott mandátumáról és párttisztségeiről, visszavonult a politikai élettől. Lemondását 1948. november 16-án jelentették be. 1950-ben kuláklistára került, 1951. áprilistól 1953. június 28-ig internálótáborban volt, majd hazatérte után 1955. novemberig rendőri felügyelet alatt állt. Földjét az 1950-es évek végén kényszerűségből felajánlotta az államnak.