Gyöngyöstarján, 1900. május 30. – Eger, 1975. november 16.
Kisparaszti családból származik. Saját erejéből 100 kat. holdat szerzett, amelyen szőlőtermeléssel foglalkozott. 1930-től 1939-ig, amikor politikai tevékenysége miatt engedélyét megvonták, borkereskedelemmel foglalkozott. A Magyar Bortermelők Szövetségének elnöke. 1930-ban belépett a Független Kisgazdapártba. Tagja lett az országos nagyválasztmánynak, 1939-ben képviselőjelölt, majd részt vett a Nemzeti Parasztpárt alakuló ülésén is, ahol ellenezte a baloldali paraszti párt megalakítását. 1941-től a Magyar Parasztszövetség Heves vármegyei elnöke. 1943-ban részt vett a szárszói konferencián. 1945-ben az FKGP országos központjában titkár. 1945 és 1947 között a MEGA Magyar Hegyvidéki Bortermelők Értékesítő Szövetkezete igazgatósági elnöke. 1945. június 24-én szülőhelyén beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1945. november 4-én és 1947. augusztus 31-én a FKGP Heves és Nógrád-Hont vármegyei listájáról lett képviselő. 1946. november 7-től az FKGP Országos Intézőbizottságának tagja. Miután ellenezte az iskolák államosítását, pártja vezetése lemondásra szólította fel, aminek 1948 júliusában eleget tett. 1950. március 10-én koholt vádak alapján letartóztatták, 1956-ban szabadult, rehabilitálták. 1956. október 30-án beválasztották a FKGP Ideiglenes Intézőbizottságába. 1956. november 4. után emigrált, Bécsben a rövid életű Független Kisgazdapárt Intézőbizottságának elnöke. 1957-ben a strasbourgi Magyar Forradalmi Tanács, 1958-től a Magyar Bizottság tagja volt. Ausztriában, Franciaországban és a kanadai Torontoban élt, halála előtt tért vissza Magyarországra.
< Prev | Next > |
---|